Hírek

Retúr Moszkvába

orban-szijj3Csányi bankvezér egy kérdésre válaszolva kijelentette, Orbán több alkalommal is utazott az OTP magánröpcsijén, de azt minden alkalommal személyesen fizette ki, soha nem utazott vendégként. Ezt nem nagyon kellett volna mondania, illetve nem így, mert a migráncssimogató ember, mint én is, ebbe beleköt. Nem azért, mert utcai bandás habitusa van, hanem, mert hitetlen Tamásként könyékig nyúl Csányi bankvezér sebébe, csak előtte sóba tunkolja az ujját.

Azzal nincs baja a migráncssimogató embernek, hogy több alkalommal is röptette magát a Csányi-Airrel köpcösünk, mert, mint tudjuk, évszázadok óta így utazik, és így is fog, míg a világ, s még két nap. Közöd? Ezt nem mondta a köpcös, csak gondolta, midőn aktuálisan pofán köpte a magyar társadalmat repülésügyileg. Ám, amikor Csányi bankvezér azt mondja: “fizette”, meg, hogy “személyesen”, akkor a migráncssimogató ember úgy vélekedik, hogy ebbe a kabaréba éves bérletet vesz.
 
Én nem tudom, a Csányi-Air hogyan működik, mik a tarifái neki turista és business osztályon, azt meg pláne nem, hol található a jegyiroda. És, bár a képzeletem elég termékeny, az nem fér bele, hogy a köpcös sorban áll a Csányinál, kér egy retúrt Moszkvába, és a bugyellárisából kaparja össze az aprót a jegyre engedményért gazsulálva. Mert Orbán már rég túljutott azon a szinten, hogy akármiért is fizessen, illetve, ha mégis, azt kedves népe állja, mint az közkeletű.

30 éve így utazom – ezt válaszolta Orbán a luxusgépbotrányra

Tőle magától tudjuk, hogy vagyontalan, az is volt és az is marad, mint ahogyan csecsszopó kora óta kizárólag röpcsivel jár, még a budira is húzza maga után a kondenzcsíkot. Csakhát, már ez önmagában olyan ellentmondás, amire bohózatot lehetne alapozni, csak épp most ehhez nincsen kedvem. Ha azonban feltéve, de nem megengedve kifizette a magánröpködéseit, amiből annyi volt, mint égen a csillag, akkor meg mibűl, hogy fajsúlyosan tegyük el a kérdést.
 
Ez lejárt lemez volna, csak épp tegnap is szóba került. És még ennek ellenére is csak legyintenék egyet, ha nem zaklatott volna fel az a csekélység, hogy ezek a pofámba hazudnak, és ettől jól is érzik magukat. Mindenről hazudnak, én itt hülyének vagyok nézve, meg te is, és ő is. Kompletten vagyunk idiótának tételezve, ami még szintén nem baj. Én is, ha meglátok egy fideszest a közelemben, csak elmosolyodok, hogy, hát hülye ez, szegény. Ezek magánügyek.
 
De, hogy immár az élet minden területén csinálnak bohócot az egész országból, sőt, desszertnek még meg is lopják, és a kies ország bájos lakói bambán mosolyognak csupán, és nem döntik le a szobrokat, ez nehezen érthető. Magam is csak úgy jöttem rá, hogy lassan már egy hete cseng a fülem, és odáig jutottam, hogy egész jól elvagyok vele. Lassan cimborák leszünk mi ketten, és ez a gyalázat, ez a baj, és nem az, hogy döglenek a nyulak.
 
El is magyarázom rögtön. Az Agymenőkben Amynek fölteszik a kérdést, miszerint hogy van, ő köszöni, és válaszol is rá, hogy akár a többiek, rá is jellemző a fokozatos entrópia, az elaggás, aztán a halál. Csudálatos ez a szimbolika, amely egybecseng a fülemmel. Az entrópia, mint tudjuk, a rendezetlenség jellemzője a termodinamikában, a macskás Schrödinger azonban az életfolyamatokra is kiterjesztette, ezzel magyarázva meg, miért érzi kamasznak magát az ember akkor is, ha már csak hálni jár belé a lélek.
 
Gondoljuk csak meg, hányféle nyavalya, betegség, ilyesmik gyötrik az organizmust hosszú élete során, s bár kikecmereg belőlük, azért mindahány nyomot hagy rajta azért, valamit veszít a száz százalékból. De, ha elmúlik a taknya, begyógyul a sebe, azt mondja, olyan vagyok, mint előtte, pedig nem. Így az évek során hogy úgy mondjuk, fokozatosan veszít az értékéből, miközben hozzászokik a veszteségekhez, s miközben bottal vánszorog, még lányokat hódítani indul, akik meg kiröhögik.
 
Ezzel csupán arra utaltam, hogy mint a hideg vízbe tett, s fokozatosan megfőlő béka, magunk is csak akkor veszünk tudomást az öregség kínjairól, ha már beledöglöttünk. Ahogyan országunk és annak elgyötört lakói is annyira megszokták a gonosz regnálását, hogy azt hiszik, azért még jól vannak, pedig ott álldogálnak a pusztulás szélén. Mert, ha már szügyig merültünk a szimbolikákba, Orbán az egész országot repteti Moszkvába, és nem vesz neki retúrjegyet, ha tetszenek érteni a fennforgást. – Föl kéne szabadulni már.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

Otp-magange5Miből fizette Orbán az OTP magánrepülőjét, belép az Al Capone-effektus? / Készült: 2019.04.13
Orbán és oligarchái luxuséletmódja nehezen rejthető, egyre nehezebben tudják eldugni a mérhetetlen nagyságú lopott vagyont.