Hírek

Kádártól Orbánig - Lemmingtúra a szakadék felé

Részletek
Készült: 2018. december 28. péntek, 18:45
Print 
Találatok: 1535

ovikTulajdonképpen a gyerekeken nem lehet csodálkozni, hiszen a mesék világa az ő világuk, de az idősebb generációkon azért álmélkodom néha, hiszen ők megéltek már egyet-mást, ennek ellenére fátyolos tekintettel hallgatják a hülyeségeket, időnként ábrándos tekintettel böfögik vissza azokat a baromságokat, melyeket azok adnak a szájukba, akik éppen lopják az életüket, ellehetetlenítik leszármazottaik jövőjét, dőzsölnek és urizálnak az ő vérükön és verejtékükön.

Gyermekkoromban hoztak nyugatról olyan játékbabákat, melyeknek mondtunk valamit, és a baba megismételte a mondatot – csodájára jártunk.
Most nekünk jár csodánkra a világ, mi ismételgetjük szorgalmasan, amit belebeszélnek a hasunkba, jóllehet naponta látjuk, éljük meg a mondatok hazugságait.
Persze én egy őskövület vagyok, aki képtelen trendi lenni, mint az öreg paraszt, aki hányingert kap a Való Világ ócska kurváitól és idióta jabrancaitól, aki ahelyett, hogy elájulna művészetük magaslatai láttán elszomorodik, hogy milyen lesz a világ, ha ezek adják a viselkedésmintát.
Időnként kimegy az istállóba, megtekinteni, hogy a Riska szempillája még az igazi, vagy már az is műszempilla, és megnyugszik, mikor kiderül, hogy ennek a tehénnek a körmei még nem porcelánból készültek.
Félreértés ne essék, a nők a szépségükért már nagyobb ostobaságokat is műveltek, pedig hol voltak akkor még a hozzáértő sztájlisztok, némelyiket az első nyafogása után kékre-zöldre verték volna, nevelési célzattal.
Nem szeretnék én a világ haladásával szembe menni, de van néhány dolog, melyet másként látok, mint az éppen divatos igazlátók.
 
Kezdjük talán mindjárt a társadalmi rendszerek problémáinál.
A rendszerváltás idején a rendszerváltók mint axiómát hirdették meg a kapitalista társadalmi rend, ezen belül az angolszász típusú parlamentarizmus felsőbbrendűségét, majd neki is láttak annak világrasegítéséhez.
Mit mondjak, a kapitalizmus legszebb formájában sem mutatósabb, mint Gobbi Hilda, amit pedig itt sikerült világrahozni kapitalizmus címen, ahhoz képest a neves színésznő valódi szépségkirálynő, aki a tetejébe még okos is volt, míg a mi kis újszülött kapitalizmusunk vízfejjel született, önmagában életképtelen.
Amikor szétverték a gazdaságot, azt ismételgették akik a csákány forgatóit instruálták, hogy az a  gazdaság életképtelen, nagy jót teszünk az országgal, ha hozzáértő kezekbe adjuk, merthogy mi nem értünk a termeléshez.
Azóta nincs mezőgazdaságunk, a földeken területalapú támogatás terem, a növényolajipar megszűnt, a cukorgyártás megszűnt, az állattenyésztés gyakorlatilag semmivé lett, csak Csányi tehenei hallgatnak Mozartot a klimatizált istállókban.
Nem lenne hátrány, ha az egyszerű emberek kényeztetését is kipróbálnák, hátha náluk is nő a hozam…
Oda az Ikarusz, az úszódaru-gyártás, a magyar alma, a bányászat, a kohászat jó része, a műszeripar, oda a felhalmozott tudás, oda a goodwill, maradt a rabszolgamunka - most már rabszolgatörvény is akad hozzá.
 
A rendszerváltozás óta azon töröm a fejem, hogy miben magasabbrendű ez a társadalom, mint Kádár világa volt?
Nemigen sikerül választ találnom a kérdésemre, hiszen még a mai oktatási viszonyok között sem kell túliskolázottnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az átlagpolgár számára, akinek csak puszta munkaereje van, még az is sokkal több, ha a társadalom által birtokolt javakból egytízmillomodnyi résszel bír, mintha az ország vagyonából semmije sincs.
Munkája nem gyarapítja a vagyonát és annyit löknek elé, amennyi munkaereje fenntartásához és  családja fenntartásához kell, hiszen a munkaerőt is újra kell termelni.
Amikor boldogan lihegve elnyúlik az ágyon – Definom voltál Juliskám! – eszébe sem jut, hogy az újabb kis rabszolga megtermelésén fáradozott, aki majd húzhatja az igát Mészáros Buxa birtokán, hogy legyen Rasinak brüsszeli csipke pelenkáravaló.
Szidja a komcsikat, pedig amije van, amije maradt még, az leginkább a komcsiknak köszönhető, nem pedig a remek magyar vadkapitalizmusnak, mely harminc év alatt csak rombolni tudott, adni az átlagpolgárnak semmit sem adott - a létbizonytalanságon kívül. Persze a demokrácia, meg persze az diktatúra volt.
Az hát – a dolgozó többség diktatúrája a kisebbség felett, míg ma egy parvenü kisebbség diktatúráját élhetjük meg a többségi társadalom felett.
Ami meg a demokráciát illeti, nehezen nevezhető annak az egyéni képviselői indítványokra egy nap alatt hozott törvény, mellyel valamelyik oligarcha lopását készítik elő, teszik törvényessé.
Annyira tetszik mai urainknak ez az eljárás, hogy szakmai ügyekben is alkalmazzák – kinek az Úr hivatalt ád, észt is ad hozzá mostanság…
A „diktatúrában” a törvényeket társadalmi vita előzte meg, igaz, nem is fosták azokat, mint a ricinust legelő kecske, az éppen valamiért kedves fideszes kénye-kedve szerint.
Parlamenti képviselőket rángatnak biztonsági őrök, miközben Orbán bandája nagy szemforgatások közepette rendről beszél, szemkilövetést emleget, feledve 2006 puccskísérletét, a futballhuligánok bevetését, a tankot, az előre bekészített  viakolor-hegyeket, rendőr megkéselését és az ország megszégyenítését ötven ország állam és kormányfői előtt…
Hol van a hatalmi ágak elkülönítése, hol vannak azok a fékek és ellensúlyok, melyek megakadályozhatnák újabb diktátorok hatalomra kerülését?
 
A társadalom állapota olyan, mint Drezdáé, szőnyegbombázás után, az emberek félnek a hatalomtól és egymástól, legrosszabb reflexeik jönnek elő.
Hol van már a munkatársak szolidarítása, segítőkészsége, mikor egymás házának építésében segítettünk, mikor kommunista szombaton az is csiszolta – festegette az óvoda kerítését, akinek nem is volt gyereke?
Hol van az a létbiztonság, amikor a ma az utcákon megfagyó lecsúszott népek a munkásszállókon laktak, mikor volt munkájuk, igaz, csak olyan-amilyen, de még a gyárudvar söprögetése is hasznosabb volt, mint a hajléktalanok számának gyarapítása.
Kaptak egészségügyi ellátást, olcsó üzemi konyhát és mellé egy adag önérzetet – dolgozó emberek voltak, nem kellett a társadalom szemetjének tartani magukat.
És a cigány se volt a társadalom számkivetettje, tehetséges gyermekei számára megnyílt a felemelkedés útja.
És dolgoztak.
Ha ma hirtelen kiporlana a falakból a cigányok által kevert malter és kiugranának a földből az általuk épített csatornák, közművek, be se jutna senki a műköröm-stúdióba…
Régen volt hadseregünk, ma azt is ki akarjuk hajigálni az ablakon, amire képesek vagyunk: a nemzetközi békefenntartásra, helyette újra akarjuk játszani az I. és II. Világháborút, ezért veszünk negyven tankot, hadd idegeskedjenek a szomszédok!
 
Ami a takarékos államot illeti, több ma az államtitkár, mint kutyában a bolha, mellesleg olyanok is: élősködők.
A közigazgatásban egyre romlik a színvonal, az államkincstár képtelen kiadni egy törlési engedélyt húsz évvel ezelőtt felvett szocpol kedvezmény földhivatali törléséhez, a közigazgatásban dolgozók a hatalom rabszolgái, akiket mellesleg mélységesen lenéznek.
Persze a pedagógusokkal együtt, akikből folyamatosan hülyét csinálnak – jelzem, sokat erőlködniük nem kell, megölik ők egymást boldogan.
Az egészségügyben a pénzhiány és szervezetlenség vetélkedője zajlik, melyik lesz a győztes nem tudni, de hogy a vesztesek mi leszünk, az biztos.
Hol vannak már azok az idők, amikor Amerikából ide jöttek tanulmányozni az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást?
Amikor nem voltak várólisták, amikor a paraszolvenciát adhattad, merthogy ez mindig is mutyi-ország volt, de követelni nemigen merte senki – ma meg szóba se állnak a nővel, ha szülni akar pénz nélkül…
A közbiztonság ott a legrosszabb, ahol a legszegényebbek élnek, a rendőr rasszista, mert a cigány lopja a fát, az meg ugyan mivel fűtene, ha nem lopna?
A társadalom hangadói meg Pesten élnek, és olyanok, mint Maria Antoinette, - ha nincs a népnek kenyere, hát egyen kalácsot - mondják. 
Meg, hogy aki akar, az talál munkát, ami persze részben igaz is, csak amit a „talált” munkával megkeresne, az el is menne utazási költségre, ételre, albérletre – még elég se lenne, közben meg otthon a gyerekek…
 
Szóval, aki tudja valami előnyét a rendszerváltásnak, az bátran írja meg – hadd tanuljak!
Attól tartok, nem sok érv lesz mellette, de lehet, hogy tévedek, és kiderül, hogy hályog van a szememen és nem látom a létező világok legjobbikát.
Hogy mikor lesz itt normális ország?
Tán sohasem, hiszen jó ez nekünk így is.
Orbán keresgélt a Lipótmező romjai között és megtalált egy naplót a betegek neveivel, hát gyorsan kinevezte őket miniszterré, államtitkárrá – similis simili gaudet, ugye – még szerencse, hogy nem a dühöngő őrültek névsora került a kezébe.
Az ország vezetése – bátran megállapíthatjuk – klinikai eset, vagy gerinctelen karrierista.
Némelyik meg rágcsáló jellegű, de hogy normálisat lámpással kell keresni közöttük, az biztos.
Harminc éve játszanak az életünkkel, ennyi idő alatt Kádár egy élhető, virágzó országot teremtett ott, ahol ilyen előtte soha nem volt.
Most már – úgy tűnik – nem is lesz darabideig.
 
Kár…