Tisztelt szerkesztőség! Amióta legutóbb elvették védelmi és támadó eszközeimet, úgymint a fazekat, a födőt és a sprayt, itt állok védtelenül. Már arra gondoltam, behozom a kertből a slagot, és a konyhai csaphoz csatlakoztatva vízágyúként vetem be, ám ahhoz ki kellene jutni a lakásból, ami jelen pillanatban embert próbáló, sőt, megoldhatatlan feladat. Itt lapítok az ostromlott várban védtelenül, mint drága hazám is mostanában egyre inkább, s félek.
Amióta híre ment, hogy a csőcselék a fővárosban szánkókat gyújtogat, szerkesztőségeket zaklat és a kisjézust ócsárolja, sőt, a nemzet karácsonyfáját fenyegeti, ezek itt, hárman, K. József, a hentes, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár elvesztettek minden tiszteletet Isten és ember iránt. Mária néni pedig teljesen megvadult, kivetkőzött magából, rázza a járókeretét és szidja a rendszert.
Nem is érdemes már feljegyeznem, miket beszélnek, minden egyes mondatuk kimeríti a hazaárulás, felségsértés, eretnekség, sőt, istentagadás tényállását. Szerintem fekete mágiát is űznek, csirkecsontokat találtam az ajtó előtt ugyanis. Védekezésül kiakasztottam az ajtóra egy fokhagymafűzért meg egy feszületet, a fokhagymát ordítva elvették, hogy pont jó lesz a kocsonyába, a feszület pedig szőrén-szálán eltűnt.
Helyette az ajtómra festették fehér Trináttal azt, hogy O1G, amiről nem tudom, mit jelenthet. Utánanéztem a szakirodalomban és a szabadkőműveseknél, de sehol nem említik, lehet, ezek valami új, istentelen szektát alapítottak már az is kitelik tőlük. Teljes a káosz a lépcsőházban, de, ami még félelmetesebb, a többi lakót ez nem zavarja, sőt, szimpatizálnak velük, azt mondják nekik, hajrá, és hátba veregetik őket.
Néha körülnézek az utcában a gukkerommal, hátha biztatóbb dolgokat lehet tapasztalni, de nem. Sehol egy békemenet a maga méltóságával, misére siető fiatalok üdén, és csecsemőket toligáló ifjú magyar anyákat sem látok sehol. Csak ez a globalista nihil üli meg az utcát, kamaszok vihorásznak Nike cipőben, és vedelik a Coca Colát nyakló nélkül. Megvert minket az Isten, azt hiszem.
Tegnap este ezek hárman hangoskodva elmentek valahová, sőt, beszereztek egy tolókocsit is, és vitték magukkal Mária nénit, aki a járókeretével hadonászott hazaárulásokat ordibálva. Fölhívtam a rendőröket, de elküldtek a francba, azt mondták, van más gondjuk is az én hülyeségemen kívül. Én ezt megértem, de mégsem kellett volna durván beszélni velem, hát kinek ártottam én? Sírdogáltam kicsit, de ez is elmúlt.
Kihasználtam a távollétüket, és átszaladtam a boltba, nehogy éhen haljak. Beszereztem kellő mennyiségű zsírt, lisztet, szalonnát, gyertyát és gyufát, ahogyan nagymamám tanította, így most már egy ideig kitartok. De elkeserített, amit az utcán haladtamban láttam, mindenütt ez a rejtélyes O1G felirat és illetlen képek szeretett vezetőnkről, aki kisvasúton ül.
Megpróbáltam az ajtóról levakarni az O1G ábrát, de nem sikerült, viszont előrelátóan behoztam a fenyőfát, hogy majd földíszíthessem magányomban, és végre a slag is a konyhában van, most már nincs mitől félnem. Viszont találtam a lépcsőházban eddig számomra ismeretlen újságokat, mint HVG meg valami ÉS, ezekben pedig iszonytató fertőt lehet olvasni, nem csoda, ha a hármak és Mária néni teljesen elvadultak.
Nekiláttam, hogy elmondjak egy rózsafüzért a kárhozat ellen, de nem tudtam a végére érni, nagy hanggal hazatértek ugyanis, szinte éreztem, ahogyan a gonosz hidegsége bekúszik az ajtó alatt, de csak a bejáratot hagyták nyitva. Ahogy kivettem, valami helyi tüntetésen jártak, annak örültek, és eszembe jutott, mi lesz velünk, ha már békés kis városunkat is eléri a romlás, az már tényleg a vég kezdete.
Az utcáról is hangok szűrődtek be, mások is onnan jöhettek, rendőr sehol a nyomukban, pedig ezeknél is O1G táblák és más förtelmek voltak. A lépcsőházban is tetőfokára hágott a hangzavar, nem leszünk rabszolgák, ilyeneket ordibáltak, és ekkor gondoltam úgy, hogy ennek én véget vetek. A slagot kidugtam a levélbedobón, és a képükbe sprickoltam, vesztemre.
Mária néni fölsivított, mint valami vércse, hogy mit képzel ez a narancspatkány, a hentes meg a lapát kezével elszorította a slagot, ami szétdurrant, eláztatta a frissen vásárolt lisztet, gyufát, mindent. Ezek ott kint röhögtek, én a konyhán zokogtam, és ekkor döntöttem el, hogy befejezem a megfigyelést. Öreg vagyok én már ehhez, és kisebbségben is. Ez az utolsó levelem, a szerkesztőségnek kitartást, magamnak pedig már csak nyugalmat kívánok.
Komoly, kézzel írt (2.) Tisztelt szerkesztőség! - Először is, köszönöm a könyvet, Semjén úr friss kötetét. Nagy haszonnal forgatom, de nem öncélúan, kapzsi szándékkal, mint valami ajándékot kértem – igaz, Adyt a konspiráció végett, de így is jó -, hanem, hogy utasításokat kapjak benne arra nézvést, milyen szempontok alapján figyeljem meg a lakókat, mire ügyeljek, mennyire legyek alapos. Ilyet a kötetben nem találtam, ezért a tapasztalatomra hagyatkozok, amit még régebben gyűjtöttem a tartótisztem útmutatásai szerint.
Kapcsolódó cikkeink:
Komoly, kézzel írt (4.) / Készült: 2018.12.15 Tisztelt szerkesztőség! Köszönöm szíves levelüket és a csomagot. Főleg az ételküldeményt, benne a kolbásszal, amelyet, mint írják, maga Orbán Viktor töltött a saját kezével. Ez, amilyen mérhetetlen öröm, akkora gond és felelősség is nekem. Biztatást ad ezekben a vészterhes időkben, megerősíti a hitemet, de próbára is bocsát, mint az úr Ábrahámot, mert ilyen ereklyét meg én nem ehetek, mert elkárhozok.
Komoly, kézzel írt (3.) / Készült: 2018.12.08 Tisztelt szerkesztőség! Jelentkezek megint, viszont egyáltalán nincsenek jó híreim. A hangulat itt, a lépcsőházban furcsa, azt hiszem, leginkább feszültnek mondható, főleg, miután ráhívtam a rendőröket a három nyugdíjasra. Mint emlékezhetnek, ők K. József, aki hentes volt aktív korában, J. Miklós, hajdani vasutas és M. István, volt történelemtanár. Annyi teljesen biztos, hogy ők rendszerünk ellenségei, de olyat még nem tapasztaltam náluk, ami miatt elvitethetném őket. Tulajdonképpen pártunk és kormányunk nagyon kesztyűs kézzel és nagyvonalúan bánik a belső ellenséggel. Emlékszem, a régi, szép időkben bármit kitalálhattam, már vitték is a bitangokat, senkit nem érdekelt igaz-e vagy nem, törték a csontjukat, és boldogok lehettek, ha aztán egyszer esetleg hazajöhettek.
Komoly, kézzel írt (1.) / Készült: 2018.11.24 Tisztelt szerkesztőség! Hatalmas, felhorgadó örömmel vettem felhívásukat, amely egyetemistáknak szólt, hogy az oktatásban megbúvó liberális démonokat leplezzék le. Végre! Végre egy harcos redakció, amely nem fél kiállni a nemzetet fenyegető veszedelem ellen, amely népünk élére áll, hogy lerázhassuk a ránk kényszerített szabadság béklyóit, és újra megtaláljuk rég elveszett nemzeti önmagunk a globális, liberális diktatúrában.
Tisztelt szerkesztőség! Amióta legutóbb elvették védelmi és támadó eszközeimet, úgymint a fazekat, a födőt és a sprayt, itt állok védtelenül. Már arra gondoltam, behozom a kertből a slagot, és a konyhai csaphoz csatlakoztatva vízágyúként vetem be, ám ahhoz ki kellene jutni a lakásból, ami jelen pillanatban embert próbáló, sőt, megoldhatatlan feladat. Itt lapítok az ostromlott várban védtelenül, mint drága hazám is mostanában egyre inkább, s félek.
Ahogy kivettem, valami helyi tüntetésen jártak, annak örültek, és eszembe jutott, mi lesz velünk, ha már békés kis városunkat is eléri a romlás, az már tényleg a vég kezdete.
Komoly, kézzel írt (2.)
Komoly, kézzel írt (4.) / Készült: 2018.12.15
Komoly, kézzel írt (3.) / Készült: 2018.12.08
Komoly, kézzel írt (1.) / Készült: 2018.11.24