Hírek

Newton harmadik törvénye

megut_0Teljes az ámulat a NER-lovagok körében, szinte hápogás és levegőért kapkodás, hogy mi van itt, hogy szar került a propellerbe és a műáhitatba nagyon. Ja. Az élet nem habostorta Pelikán, ezen kívül olykor a fagyi visszanyal, illetve öntudatra ébrednek a gépek, a proletárok pedig pláne. És nincsenek nagyságos uraimék ahhoz szokva, nem úgy szocializálódtak Neriában, hogy erőből ne lehetne mindent elintézni, sőt az a tapasztalatuk is, hogy nekik fütyöl az a madár zavarok nélkül. Hát, nem, Pityu. Illetve autentikusabban: lófaszt, mama.

 
Cirkusz volt a parlamentben és cirkusz van az utcán, ami roppant módon kellemetlen lehet, ámde törvényszerű, mint majd természettudományosan és spirituálisan is bemutatom. Viszont az a sajátos lélekállapota a fideszcsürhének, hogy jé, ennek meg volt pofája visszaütni, ezen csodálkozik. Eddig volt az a kiváltságos életérzése, hogy vagyok én, a dömper, keresztül-kasul letarolom a világot, éspedig zavartalanul, aztán most meg hirtelen, váratlan a pofámba fütyölnek. Hallatlan, mivé lesz így a húgymeleg fideszvilág, ugye.
 
Az a gyászosan röhejes ebben az egészben, hogy a csürhe ésszel föl nem éri, elképzelhetetlennek tartja, hogy e világon rajta kívül másnak is lehetnek jogai és érdekei. A kényszerképzet annyi volt eddig, hogy a plebsnek annyi jut jogból, kenyérből és szabadságból, amennyit számára a kétharmad nagy kegyesen kiutal. És most, hogy a paraszt föllázadt, habzó szájjal és elborult aggyal ilyen jelzőkkel illeti a szabadságvágyó népeket, hogy sunyi, gyáva, őrjöngő vadállat.
 
Ezen kívül kereszténygyűlöletről hadovál meg provokációról beszél, illetve anarchistákról. Odáig jutottunk, hogy az uralkodó réteg különálló kasztnak álmodja magát, és törzsfejlődésében arra a szintre ért, most már nehezére esik fölfogni, hogy más is létezik rajta kívül a világon. És még mekkora lesz a döbbenet, ha az is kiderül, hogy a valóság az orbáni álmodások ellenére éppen az, leginkább a más létezik a világban, és az egész bagázs légypiszok csupán a Föld kalapjának karimáján.
 
Kilencedik éve cukkolódnak ezek, kilencedik éve követnek el aljasnál aljasabb dolgokat, kilenc hosszú éve tapossák sárba egyesével a népeket és kilenc éve hazudnak a pofánkba. Viszont nem tanultak fizikát. Tényleg, oktatnak még ilyet, vagy már a lapos Föld végiben a lábakat a semmibe lógázva merengenek a teremtésről és attól ennyire hülyék, illetőleg a hittantól, ahelyett, hogy netán más hiedelmeket is vizsgálnának, és akkor nem érné őket meglepetés, ami most viszont nagyon. És akkor mesélek.
 
Sir Isaac Newton az ő bájos Philosophiae Naturalis Principia Mathematica című művében, amelyet beavatottak – mint Sheldon például – csak Princípiának becéznek, szóval ebben mesél nekünk harmadik törvényéről, amely a hatás-ellenhatásról szól. Profánul: két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú azonos hatásvonalú és egymással ellentétes irányú erő hat. A kalapács ugyanakkora erővel hat a szögre, mint a szög a kalapácsra.
 
Tehát, ha belerúgsz valakibe, visszarúg, ha pofán vágod, előbb-utóbb visszaadja. Íme, drága fideszcsürhe, a világbölcsesség foglalata. Spirituálisan nevezhetnénk karmának akár, bár ez összetettebb nyavaja. Ennek törvénye szerint azonban minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, vagy mesélhetnék esetleg a jin és jang dialektikájáról is. Mindezzel csak arra utalok azonban, hogy olykor hasznos dolog a Tízparancsolaton kívül mondjuk a Ji Csing-et vagy a Védákat tanulmányozni, és mindjárt szebb lesz a világ.
 
Mert momentán, mint láthattuk, azon megy a csodálkozás, hogy visszaütöttek, illetőleg, hogy a panelproli kinyitotta a pofáját. Pedig nem kéne annyira ámulni meg ajvékolni. Lesz még rosszabb, ha az országlás hasonló ritmusban és metodikával folytatódik, az Univerzum kérlelhetetlen törvényei szerint a fagyi vissza fog nyalni, a bűn pedig elnyeri méltó büntetését. Már csak azért is, hogy a magunkfajta lehetőleg elkerülje azt az élethelyzetet, hogy a háta mögül ilyeneket halljon: “Der springt noch auf.” – Ha tetszenek érteni, mire is gondolok.
 
 

24.hu
Összeállt a kép a Fidesznél: a tüntetők le akarják járatni Magyarországot / 2018.12.14.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elemezte ki az elmúlt napok tüntetéseit, és arra jutott, hogy Soros György. Ő világosan látja, hogy a bevándorláspárti Soros-hálózat szervezi a demonstrációkat. "Nekik egy a lényeg: a balhé és a provokáció, semmit sem tisztelnek, számukra semmi sem szent. Tudatosan, előre tervezetten és erőszakosan provokálják a rendőröket" – fogalmazott a kormánypárti politikus.

www.atv.hu / videó
Pető Péter és Deák Dániel / 2018.12.14.
A műsorvezető Krug Emília.

www.atv.hu / videó
Telefonnál: Mohácsi Márk / 2018.12.14.
A műsorvezető Krug Emília.

www.atv.hu / videó
Donáth Anna és Nyakó István / 2018.12.14.
A műsorvezető Krug Emília.

 

Kapcsolódó cikkeink:

parlament_1Gyűlnek a fellegek / Készült: 2018.12.13
Tegnap valami olyasmi történt, amit korábban – legalábbis az internetadó elleni tüntetés óta – én idehaza talán még nem is tapasztaltam: egy valóban dühös tömeg foglalta el a Kossuth teret. Nem voltak előre szervezett programok és nem volt egy hatalmas színpad sem, ahol sokszor unalmas beszédek hangzanak el órákig. Nem voltak beszédek, mert nem is volt rájuk szükség, egy valódi tüntetés ugyanis legtöbbször spontán módon szerveződik. A nép haragjából, elégedetlenségéből.

parlamenti-5Azt kellene csinálni az utcán, amit most a parlamentben / Készült: 2018.12.12
A parlamenti ellenzék pártjai a rabszolgatörvény miatt fellázadtak és megpróbálták fizikailag megakadályozni a fideszes szavazógépezet működését.

ovi_mediaA fasiszta agymosást nevezik "nemzetstratégiának" / Készült: 2018.12.09
Az egyébként tiszteletre méltó (mert valódi szakmai szervezetként működő) Magyar Újságírók Országos Szövetsége az Alkotmánybírósághoz fordul azért, mert Orbán “nemzetstratégiai jelentőségűnek”, és ezzel közérdekűnek nyilvánította a fideszes propagandapártsajtót, hogy ezzel kivonja a versenyhivatali eljárás alól.

orban-vikto5Üldözöttek a liberális terror árnyékában / Készült: 2018.12.01
Nincs mese, be kell látni, hogy a maroknyi még élő liberális olyan mérhetetlen diktatúrát épített ki világ és országszerte, ami szinte lehetetlenné teszi a kereszténykonzervatívfideszesek életét. Durva elnyomásban senyved a kétharmados kisebbség. De mindenki ám, nem csupán néhány publicista, aki a fideszes médiában tolja a teljesen önálló véleményét arról, amit aznap utasításba kap. Igaz ugyan, hogy az irányított reklámokból és pártmegrendelésre írt cikkekből egészen jó fizetést kap szegény és különösebben az ordenáré hazugságok miatt sem kell aggódnia, mert ha szerencséje van, eleve el sem jut a bíróságig az ügy, vagy ha igen, akkor megfelelő bíróhoz kerül, de ha mégis bírság lesz a dologból, azt fizeti a portál közpénzből. A helyreigazítást pedig vidáman le lehet hozni éjjel kettőkor a kulturális rovat valamelyik eldugott zugában, ahol senki nem olvassa.