Hírek

Füstbe ment terv

statLázár János beszabadult a porcelánboltba, és meglóbálta a mocsok nagy ormányát, amely most is leng. Most, hogy így látjuk a nagyszerű képet, már semmi nem akadályoz meg abban, hogy elmeséljem – bár úgyis tudod, drága nyájas -, mi vetítette az üvegedényembe Lázárt, mint elefántot. Bár azok a jószágok értelmesebbek, mint vizsgálatunk tárgya és alanya, de még mennyire. Ám mindegy is ez.

 
Ilyen dohányzásügyi tótumfaktumnak tette meg őt a legfőbb genyó, hogy mért, azt senki se tudja. Tán, hogy ellegyen vele, monyákolgasson, míg zajlik körülötte a szabadrablás és az ország fölégetése. Emberünk azonban hiperaktív, elemi erővel dolgozik az élet megrontásán, és mértéket sem ismer. Fölidézhetjük például intő példaként, hogy akinek nincsen béjemvéje vagy kastélya az erdő alján, az annyit is ér szerinte.
 
Vagy, midőn vadászott és fácánra ment, akkor nem néhányat vagy egy tucatot tett el láb alól, hanem százszámra feküdtek ott a szárnyasok kiterítve, miközben mindent belepett a vérszag, a gyilkosok pedig a kastélyban, kandalló tüze mellett örültek a nagy diadalnak. Ezt csak azért meséltem el, hogy lefössem, úgy tűnik, hősünk egyáltalán nem ismeri a mértéket, ha valami nincs, akkor neki egyáltalán nincs, ha meg igen, akkor eget rengetően van.

 
Középút nem létezik a forgatókönyvben. Ilyen habitussal komoly dolgot – kisvasúton kívül akármit – rábízni hazárdjáték. Ezt is csak a legfőbb genyó teheti meg, és meg is teszi, mert mit neki az alattvalók. Ahol egy vajákos, ájtatos és kétes tudatú, sámánságba ojtott szentfazék, valamint trutymós körmű Kásler miniszter lehet, ott minden mindegy. Ehhöz képest Lázár dohányügyi biztossága maga a lottó ötös vagy fizikai Nobel díj.
 
Viszont ez is hülye, ezen nincs mit szépíteni. Itt, a szemünk előtt abszolválta első megnyilatkozását bagóilag, és rögtön le is szakadt a mennybolt. Aszonta tök komolyan, úgy képzeli az életet, hogy aki 2020. január elseje után született, az egyáltalán ne vehessen már cigit. Ha nagy lesz és okos, akkor se. Így akar Lázár a nem is olyan távoli jövőben füstmentes országot előállítani a kerítések mögött. Ez bírt az eszébe jutni neki.
 
Tisztelettel megkérem ezen a ponton a bagófüstöt elemi ösztönből gyűlölőket, ne tapsoljanak most hangosan, hogy úgy van, helyes, jól van. Nem azért, mert magam szívesen pöfékelek. Most is például, szól a halk muzsika, balról a kávé, jobbról a cigi, szemben meg a monitor, és senki kutyafaszát nem érdekli, hogy a szobám mélyin én ettől érzem magam komfortosan, és senkit nem zavarok, a szomszéd Józsit se például. Pláne, sőt, nem emiatt lesz mindjárt szmogriadó, ugye.
 
Mindenki fölhozhatja a maga érvét, hogy kinek mért jó füsttel vagy anélkül, itt most nem erről van szó, hanem az intézés módjáról, hogy ez a Lázár, mint NER mindenható hogyan képzeli el egy probléma megoldását. Tilt és üldöz. Megbélyegez és börtönnel fenyeget minden olyat, ami az ő világképébe nem illik bele. Szezonja van most a hajléktalanok sorsa fölötti sóhajtozásnak, és jogosan. De gondolj csak bele drága nyájas, ők is csak ezt példázzák.
 
Mert mi történt? Voltaképp betiltották a hajléktalanságot, és üldözik, börtönnel fenyegetik. Így gondolkoznak ezek az élet felől és így oldják meg a problémákat, erőből és csípőből. Lenyomják a delikvens és a társadalom torkán az akaratukat, és ezek vagy kisebb vagy nagyobb tragédiákat okoznak. Így építgetik az egyenvilágot, senki nem hajléktalan, senki nem dohányzik, a nők szülnek, a férfiak meccset néznek, a gyerekek pedig a lövészetet gyakorolják. És a talpaik egymásra lépnek, ezt se feledjük
 
Így, s emiatt érthető egyébként az is, hogy a liberálistól mért irtóznak annyira. Az színes, gondolkozik, ábrándozik, ilyenek. Sok oldala van neki, amelyeket lehetetlen lecsiszolni egyformára, s az ilyen nem illik a kirakósba.

Messzire jutottunk a dohányzás totális tiltásától, de ez a lényege ennek is, bár még Lázár sem tudja. Egyszerűen így működik az agya, amikor jámboran kijelenti – és tán még rosszat sem akar -, hogy ezt azért tehetné meg, mert a dohányzás nem alapvető emberi jog, tehát tiltható.
 
Ha én pedig most gonosz lennék, azt mondanám: a fácánvadászat sem alapvető emberi jog, meg a lopás sem. De nem vagyok ennyire romlott, ezzel az egésszel csak azon morfondíroztam el, micsoda alakok, s miért akarják nekünk megmondani, hogyan éljünk, s hogy honnan veszik a butaság összes bátorságát ehhez. Egyébként ezt a hülyeséget már estére lehurrogták, a terv füstbe ment stílszerűen, így csak egy kósza gondolat volt és maradt. Ám azt mutatta meg mégis, hogy minden lehet.
 
Bármi előfordulhat, bármit betilthatnak és mindent előírhatnak, egy feltétellel: a megfelelő személy akarja. Aki a tuggyukki.
 
 
 
 

„Lázár ötlete komolytalan” - 2018.10.26. - Komolytalan ötletnek tartja Lázár János javaslatát a dohányzás visszaszorítására a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, nem támogatja, hogy a 2020 után születettek 18 éves koruk után se vásárolhassanak cigarettát. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/-lazar-otlete-komolytalan

Lázár: Jól megy az üzlet - 2018.10.19. - Jól megy az üzlet - ezt mondta Lázár János az RTL Híradónak a batidai vadászkastélyról, aminek április óta már ő is 8 százalékos tulajdonosa. Azt azonban nem árulta el, kik az új tulajdonostársai. Az MSZP szerint a fideszes politikusok legnagyobb problémája már az, hogyan rejtsék el a tulajdonukba került kastélyokat. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/lazar-jol-megy-az-uzlet

24.hu
560 milliárdos dohányüzlet landolt Lázár János holdudvarában / 2018.10.19.
A dohányzás visszaszorítása mellett a patrióta gazdaságpolitika részeként a magyar cégek támogatása is célja a kormány dohányiparral kapcsolatos politikájának – ezt fejtegette Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős kormánybiztos csütörtökön azon a siófoki dohánykonferencián, ahol meghirdette az ország füstmentesítését. Bejelentése alapján tehát nem változik az eddigi irányvonal - Lázár János dohányipari gurujának számító Sánta János érdekeltségei tavaly egyenként több mint 500 milliárd forint forgalmat hoztak össze. Az Országos Dohányboltellátó 2015-ben alakult, de bombabiztos üzletet jelent, hiszen versenytárs nélkül teríti a dohányárut: tavaly 25 milliárddal növelte a forgalmát és az előző két évben 6,9 milliárd forint profitot hozott. Ebből csaknem 6 milliárdot ki is vettek a tulajdonosok osztalékként, tehát két év alatt ennyit hozott a Sánta-BAT párosnak a dohánynagykereskedelmi monopólium.

 

Kapcsolódó cikkeink:

jani_vagyokAmit tudunk Lázár János rejtélyes utazásairól (és amit nem) / Készült: 2015.05.20
Lázár Jánosnak még az előző kormányzati ciklusban volt három olyan utazása, amelyeket érdekessé tett két körülmény. Az egyik az volt, hogy szokatlanul magas hotelszámlák keletkeztek a kiküldetéseken. A másik pedig az, hogy nagyon nagy titkolózás övezte azt, hogy mi történt ezeken az utakon.

harc Bántják szegény Lázár Jánost / Készült: 2014.05.29
Lázár Jánosnak nem könnyű. - Igen, a lézerblokkoló nem volt elegáns, elnézést is kért érte, a kocsit meg leadta. Aztán az ellenségei kiforgatták a szavait, amikor azt találta mondani, hogy aki nem vitte semennyire az életben, az annyit is ér. Nem úgy értette, de mindegy, azért is elnézést kért.

Lázár János vadászik. Hát, mi ezzel a baj? / Készült: 2014.01.08
A baj az, hogy az emberek irigyek. Nem fogadják el, hogy mások vadásznak, a legjobb társaságba járnak, finomakat esznek, nagyot mulatnak. Eközben képtelenek felfogni, hogy mindez mindannyiunk helyett és valamennyiünk számára példa gyanánt történik.

stat Dohánybiznisz: boldog politikusrokonok, elkeseredett kisvállalkozók + frissítés / Készült: 2013.04.24
Egyre inkább úgy tűnik, hogy kvázi egymás között osztották fel a politikusok és rokonaik a dohánypiacot. Gyűlnek a bicskanyitogató történetek. Hétfőn hozta nyilvánosságra a kormány azoknak a pályázóknak a neveit, akik dohánytrafikot nyithatnak a jövőben.