Hírek

54 perc volt a halálos ítélet

Mta-oviAz MTA sorsa akkor pecsételődött meg, amikor 54 percet kapott az elnökség arra, hogy elfogadja költségvetésének drasztikus csökkentését. Ez a megalázó gesztus teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy a kormányt egyáltalán nem érdekli az MTA véleménye és az Akadémia sorsát már régen eldöntötték.

 
Már akkor is úgy gondoltam, hogy ez a "gesztus" az intézmény vezetése elé dobott kesztyű volt, amelyre az egyetlen adekvát válasz az elnök és az elnökség lemondása, és a köztestületi tagok tiltakozása lett volna. Az akadémikusoktól nem várok semmit, mert a többségüket - tisztelet a kivételnek - folyamatosan a több százezer forintos havi járadékkal tartják függőségben.
 
Ha bármit keresztül akar verni az akadémikusok testületén a hatalom, akkor nem kell mást tennie, mint belengetni a járadék megvonását. Amely egyébként ebben a formájában valóban csak arra jó, hogy a politika játékszerévé tegye a nagytiszteletű tudósok többségét.

42077

Ha pl. beépítették volna a fizetésekbe és a nyugdíjakba, akkor nem tudná a hatalom ezzel rövid pórázon tartani az akadémikusokat és rajtuk keresztül a tudós társadalmat. Ezért aztán a kormánynak esze ágában sincs változtatni ezen a rendszeren, hiszen remek pórázként szolgál. És hosszú ideje kataton állapotban tartja az Akadémiát (ld. pl. utcanevek véleményezése, MMA létrehozása és az MTA-hoz tartozó Művészeti Akadémia elveszejtéséhez való néma asszisztálás stb.)  
 
Szóval az 54 perc volt a halálos ítélet, ami azóta történik az csak további izomtáncoltatás és a tudós társadalom megalázása, melyhez sajnos az Akadémia különböző vezetői és testületei is tevékenyen hozzájárulnak.
 
Már az is agyrém volt, amikor maga az Akadémia ajánlotta fel, hogy a pénz és az intézetek sorsáról döntő testületbe a politika is delegáljon képviselőket és hogy némán eltűrte, hogy a hatalom beleavatkozzon, hogy melyek a tudományosan releváns kutatási területek és témák.
 
Aztán egymást követték a megalázási szándék és a túlteljesítési pánik szülte szégyenteljes lépések. A Tudomány Napján elhangzó előadások politikai szempontok szerinti cenzúrázása, ráadásul kizárólag a címük alapján - az intézmény még nagyobb szégyenére. A Lukács Archívum és más kutatóhelyek politikai szempontok szerinti felszámolása. A Marx konferencia lemondása, csak azért mert Marx neve irritálja a kormányt. Egyes, a hatalom által nem kívánatosnak minősített, ám világszerte elismert és komoly teljesítményt nyújtó diszciplinák diszkriminálása stb. A szakmai szolidaritás teljes felmondása. 
 
Az a legnagyobb baj, hogy még az egyébként nagytudású, felkészült, tisztességes vezetők sem értik még mindig a fideszes hatalom természetét. Pedig nem kellett volna messzire menniük, hogy tanuljanak, csak a CEU példáját kellett volna szem előtt tartaniuk. Ez a kormány nem akar tárgyalni, kompromisszumra jutni, semmi sem idegenebb tőle. Kizárólag az erejét kívánja fitogtatni, megfélemlíteni és megalázni egy-egy társadalmi csoport tagjait, hogy a többiek is értsenek belőle. A célkeresztben az értelmiségi csoportok és a kisebbségek állnak - mivel erre komoly társadalmi igény is van. 
 
Mindaz ami az elmúlt hetekben az Akadémia ügyében történt többet ártott a tudomány és a kutatók presztízsének, mint amennyit a Kádár- rendszer értelmiség ellenes politikája összesen össze tudott hozni. Mert nemcsak azt a közkeletű vélekedést erősítette, hogy a tudósok a társadalom nyakán élősködő ingyenélők, hanem azt is, hogy simán fel lehet törölni velük a padlót, ha a "kiváltságaik" veszélybe kerülnek.
 
És hogy Lovász László, a világhírű matematikus mit remélt, amikor elvállalta az Akadémia elnökségét a fidesz-rendszerben, azt már akkor sem értettem, amikor elfogadta a jelölést.
 
 

hvg.hu
Újabb kényesnek vélt konferenciát halasztanak el az MTA-ban / 2018.10.09.
Ezúttal egy Marx-emlékülésbe nem mertek belevágni a tudósok. - Hónapokkal ezelőtt vetődött fel egy Marx-emlékülés ötlete az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályán, ezt el is kezdték szervezni, majd most, a legutóbbi osztályülésen úgy döntöttek, elhalasztják – tudta meg a hvg.hu. Az ülést novemberben tartották volna, és az elmondások szerint a "feszültségek és áthallások" miatt halasztották el az emlékülést, de azt nem tudni, mikorra. Az ülésen érdemi vita nem volt a kérdésről, szinte egyhangúlag szavazták meg a halasztást.

<-+->

168ora.hu
„Az MTA vezetőinek jusson eszébe, hogy egy véreskezű diktátort engednek be a falak közé” / 2018.10.08.
„Amikor Recep Tayyip Erdoğan, a véreskezű iszlamista diktátor átlépi a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia neoreneszánsz palotájának küszöbét, amelynek homlokzatáról – mások mellett – Révai, Descartes, Galilei, Newton és Leibniz szobra tekint alá, az MTA vezetőinek egy pillanatra jusson eszébe, hogy "azt a véreskezű diktátort engedik be a falak közé, aki 2016 augusztusában, a megrendezett aljas önpuccsot követően, a török állami tudományos és technológiai kutatási tanács irodáira ráküldte a rendőrségét, rengeteg embert őrizetbe vett, egyetemi oktatókat és tudományos kutatókat tartóztatott le, s – számos forrás szerint – kínoztatott meg"

hvg.hu
A migrációról és a Fidesz-kétharmadról szóló előadásokat is letiltotta az MTA / 2018.10.03.
A Magyar Tudomány Ünnepe. Egyre több előadásról derül ki, hogy nem lehet szólni róla a Magyar Tudományos Akadémián. - Megírtuk, politikai okok miatt a Magyar Tudomány Ünnepére tervezett előadásokat tiltott be a Magyar Tudományos Akadémia, először arról volt szó, a „Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján”, valamint a „A közösségi média jogi oldala” című előadásokat nem fogadják be. Közben a hvg.hu-tól tudta meg az egyik letiltott MTA-s előadás előadója, hogy elmarad a kerekasztal-beszélgetés, a Széchenyi-díjas kutató pedig lemondta az előadását a történtek miatt. Akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy egyre több előadást tilt le az MTA.

Félelemből törölt előadásokat az MTA? - 2018.10.02. - Töröltek két előadást a Magyar Tudományos Akadémián. Az egyiket azért, mert az MTA főtitkárhelyettese szerint politikai vonatkozásai voltak, a másikat pedig azért, mert a társadalmi nemek tematikáját érintette volna. Az egyik előadó szerint túlzott félelemből, vagy túlbuzgóságból dönthettek így az akadémián. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/felelembol-torolt-eloadasokat-az-mta

444.hu
54 percet kapott az MTA, hogy véleményezze a törvényjavaslatot, amely elveszi a költségvetése felét / 2018.06.15.
Ennyire veszi komolyan a tudósokat a kormány. - Június 12-én, kedden 10 óra 36 perckor levelet kapott a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) a Magyar Tudományos Akadémia, pontosabban annak Jogi és és Igazgatási Főosztálya - írja az Abcúg. A portál birtokába került levél szerint a minisztérium közigazgatási államtitkára, Gazsó Balázs az MTA-ról szóló 1994. évi XL. törvény tervezett módosításáról kéri az MTA jogi főosztályának véleményét, nem több mint 54 percen belül, még aznap 11:30-ig.