Hírek

Jé és nahát

201408271529Jé. – mondta Pálinkás József – Nahát. – tette még hozzá, akárha babos ruhás kamasz kislány volna eltartott ujjú teadélutánon a hétfejű sárkány szalonjában, ahol halomban fekszenek a hullák. Akár tiszteletre méltó is lehetne ez a jámbor józanság, és mégsem az, hiszen ő is csak akkor szólalt meg – a’la Simicska – amikor a saját háza égett. Ahogyan a vezér leváltotta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről, azonmód döbbent rá, hol is él. Hogy milyen mocsokban.

 
Pálinkás régi vágású úriember, aki belekeveredett egy galeribe, és még most is ilyen cizelláltan – “az általa is vallott értékeket bizonyos, magukat jobboldalinak tartó körök igyekeznek felhasználni, kiforgatni, nevetségessé tenni” – mesél a kurvaanyázás közepette. Nem baj ez, ettől is vagyunk emberek a vérzivatarban, csupán azért fals a sopánkodás, mert ugyanakkor az Orbán-féle első ciklust, – amelynek tevőleges részese volt -, pedig komilfónak találja, és ezen a ponton akár el is feledhetnénk egymást.
 
Ahogyan Simicska – úgy ő is – most elcsodálkozik, hogy kígyót melengetett a keblén, pedig nagyobb a baj. Mindketten a tojásokon ücsörögtek, és saját testmelegükkel segítették világra a sátánt. Ez bocsánatos bűn is lehetne, de azért ne áltassuk egymást. Egyébként is, Pálinkásnak már a politikába való belépése is magában hordozta a kudarcot és a csalódást. Az MDF dohos szagú ténykedése, ahogyan Antall szétverte a magyar gazdaságot az uram-bátyám világ felélesztése oltárán, na, az volt az eredendő bűn, amely a mai pokolhoz vezetett.
 
De ennek is hallgatólagos részese volt Pálinkás, ahogyan aztán útja az MDNP-n keresztül egyenesen iramlott az elkurvult Fideszbe, és Orbán oktatási miniszteri székébe. Aki nem valami varázsszemüvegen keresztül nézte a nagyvilágot, akkor is tudta, hová vezet ez az egész a korona úsztatásával, a hosszú bájtok éjszakájával és Torgyán Józseffel együtt. Minderre andalodva gondolni erősen eufemisztikus cselekedet, még, ha máma szintet is lépett a téboly.
 
Az, hogy Pálinkás most kezdte rosszul érezni magát, nem jelenti azt, hogy a nagy többségnek jobb lenne, sőt, a plebs immár egy évtizede kapkod levegőért, és szó szerint az életben maradásért küzd. És azon a napon, amikor a devizahiteleseket sokadjára is halálra ítélte Orbán Viktor és udvartartása, hogy még tárgyalni sem volt hajlandó az ügyükről, miközben félájult nőket cibáltak ki a lakásukból, nos, ezen a napon a jobboldali értékek kiforgatása fölött keseregni számomra visszatetszőnek tűnik.
 
Kinek mi fáj, persze. Író embernek a betűk elkurvulása, tudósnak a pártalapú periódusos rendszer, Jolán néninek pedig a bütyke, és egyik sem alábbvalóbb a másiknál. Csupáncsak – ha lehet még ilyen – kajánul nézem, ahogyan látszólag értelmes emberek rácsodálkoznak, mit is segítettek világra. S nemhogy a kígyót a keblükön melengették volna, és most nézik, mi is ez, hanem egyenest a feneketlen gyomrából ordibálnak kifelé, csak most már késő, mert lement a Nap. Derék dolog Pálinkás – és az összes többi – megvilágosodása, de már minek.
 
Továbbá abban sem kellene ringatnia magát – mint ahogyan meg is teszi -, hogy ez az egész majd magától összeomlik. Rossz hírem van, nem fog. Az ő hajdani székében máma már egy Kásler ül, és lesz ez még rosszabb is, efelől kétségeink ne legyenek. És ahogyan – annak ellenére, hogy nem vagyok látnok, de már – ’98-ban is tudtam, hová vezet ez, most is elmesélem, azt is, mi lesz ezután. A rezsim még hosszan bírja magát, s amikor mindent csontvázig lezabált és megemésztett, húsz év múlva enged a szorításán. Konszolidálódik, úgymond.
 
És akkor úgy egy évszázad alatt föl és újra épül az, ahol Orbán uralma előtt tartottunk. Csak azt se Pálinkás úr, se nem én és még sokan mások sem érik/jük meg. Így baszta szét Orbán az életünket. Ez az igazi jé és nahát, nem a nevetségessé tett jobboldali értékek. Csak, hogy világos legyen.
 

 
 

www.blogaszat.hu
HELLER ÁGNES: ORBÁN VIKTOR EGY ZSARNOK / 2018.08.15.
Zsarnok, mivel Magyarországon csak az történhet meg, amit ő akar, és semmi olyan nem történhet, ami az akaratával ellentétes. - Attól a ponttól kezdve, hogy Orbán először lett miniszterelnök, csak abban volt érdekelt, hogy minden hatalmat a saját kezeibe összpontosítson. Szóval inkább zsarnokként tudnám jellemezni. Zsarnok, mivel Magyarországon csak az történhet meg, amit ő akar, és semmi olyan nem történhet, ami az akaratával ellentétes. Ez egy igazán zsarnoki uralom.

 

Kapcsolódó cikkeink:

far_7697Pálinkás József: Ez a politika csődöt fog mondani / Készült: 2018.08.17
A populizmus, az ösztönökre ható politika hosszabb távon biztos, hogy nem működik. A kérdés sokkal inkább az, hogy mikor mond csődöt – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Pálinkás József. A hivatala éléről nemrég menesztett tudós szerint ha gazdasági problémák adódnak, az a tömeg, amely csupán pillanatnyi érdekeire figyel, rendkívül gyorsan elfordul bárkitől – a Fidesztől is. Részletek a Magyar Hang 14. számában megjelent interjúból.

KonczKatalinOSFA politika elveszítette a tisztességet – Koncz E. Katalin: Az igazi üzenet a megfélemlítés / Készült: 2018.08.16
A nyitott társadalom definíciója nem bűnös dolog, hanem a megértésre való törekvés, a megbeszélést és az abból fakadó folyamatos javulást jelentő társadalomműködés – mondja az augusztus 17-én budapesti irodáját bezáró Nyílt Társadalom Intézet (OSI) vezetője. Koncz E. Katalin nem költözik Berlinbe, 25 év után befejezi a közös munkát Soros Györggyel. Van mit feldolgoznia. Például azt, hogy éppen azok miatt, akikkel a rendszerváltás idején még maga is együtt dolgozott, a magyar társadalom bezárkózik, egyre inkább a félelem határozza meg, hogy az emberek miként beszélnek egymással.

mar201803156Balavány György: Már miért ne volna fasiszta az Orbán-rezsim? / Készült: 2018.08.15
Az Orbán-rezsim fasizmusáról írni vagy beszélni szentségtörés, de legalábbis illetlenség, úgy veszem észre. Aki az Orbán-rezsim fasizmusáról ír vagy beszél, ■ elveti a sulykot, ■ nincs tisztában a fogalmakkal, ■ elvakítják az érzelmei, hisztériázik vagy dühöng, ■ farkast kiált, ■ nem tud elszakadni a 20. századtól.

vv_06726_200Populizmus helyett már a törzsies gondolkodás felé haladnak a magyarok / Készült: 2018.08.12
Tekintélyelvűség, feltétlen bizalom a vezérben, a másik törzs elutasítása. Amit eddig populizmusnak hittünk, az egy új tanulmány szerint valami sokkal kártékonyabbá válhat. Ez a tribalizmus, vagyis a törzsi gondolkodás.

london170829Ebbe belerokkanhat Magyarország - Több százezres kivándorlási hullám fenyeget / Készült: 2018.07.27
Becslések szerint akár 600 ezer magyar is élhet külföldön, és még majdnem ugyanennyien tervezik, hogy néhány éven belül elhagyják az országot - derül ki a KSH friss kiadványából. A statisztikai hivatal a 2016-os mikrocenzus kivándorlással kapcsolatos eredményeit összegezte, így amellett, hogy friss adatok, becslések vannak a külföldön élők számát illetően, egy sor új adatot is megtudhatunk az elvándorolt magyarokról.