Hírek

Bevásárolhatnak a földes urak

Ovi_rakosiA „legmagasabb piaci áron” adná el a kormány az állami földeket – miután körültekintő intézkedésekkel saját maga szorította le az érintett földterületek árát a minimumra. A legújabb földreform ötletét az ellenzéken kívül a kormánytól független társadalmi szervezetek is elutasítják.

Ahogyan a Napi Gazdaság kormányzati forrásokra hivatkozva megírta, az Orbán-kabinet 400 ezer hektárnyi, állami tulajdonban lévő termőföld kiárusítására készül. A hivatalos indoklás a családi kisgazdaságok földhöz juttatása és megerősítése, a valóságban azonban a konstrukciót nem nekik, hanem az elmúlt évek földpályázatain kedvezményezett helyzetbe került nagygazdáknak találták ki. A tervek szerint a földeket licittel értékesítenék, és a legmagasabb árat ajánló vevő lesz a győztes. Tíz hektár alatt várhatóan nem lesz licit, ott egyszerűsített pályázattal döntenének, ez azonban csak az említett 400 ezer hektár kis töredékét érinti majd. A javaslat a kormány keddi ülésén is szerepelt, a szünetben tartott tájékoztatón újságírói kérdésre az hangzott el, hogy erről a napirendi pontról még nem tárgyaltak.

Az eddig kiszivárgott informá­ciókban hangsúlyosan szerepelt, hogy a megvásárolt földeket húsz évig nem lehet majd eladni – ez a gyakorlatban ugyanúgy árleszorító tényezőként működik, mint az, hogy az említett földek döntő többségét az Orbán-kormány az elmúlt években bérbe adta, méghozzá az Ángyán-jelentések és a kiperelt pályázati dokumentációk tanúsága szerint irányított, sokféleképpen manipulált pályázatokon.

A meghirdetett területek kevesebb mint egyharmada került a helyben élő családi gazdálkodókhoz, a nagyobbik hányadot olyan új földesurak vitték el, akik nem is indulhattak volna a pályázatokon, és többségük korábban nem foglalkozott földműveléssel. Így lett nagybirtokos például a kormányfő földije és barátja, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester is. Ráadásul a jelenlegi bérlőknek elővásárlási joguk is lesz – igaz, ez csak abban az esetben érvényesül, ha a bérleti joggal rendelkező kínálja a legtöbbet. Csakhogy egy húszéves bérlettel és eladási tilalommal terhelt földért, aminek ilyenformán a hasznait, többek között az agrártámogatásokat is a bérlő kapja, mások valószínűleg nem is fognak indulni.

A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a körültekintően kitalált rendszer a politikailag torzított eredményű földpályázatok nyerteseinek kínál soha vissza nem térő olcsó földszerzési lehetőséget, mindenki mást pedig gyakorlatilag kizár a vásárlásból.

A megbundázott földeladás ellen hétfőn a parlament előtt demonstrált az Élőlánc Magyarországért nevű szervezet, Ángyán Józsefék másokkal nem egyeztetett megmozdulását azonban elmosta a Budapestre lecsapó vihar.

Az LMP tegnap közleményben tiltakozott: álláspontjuk szerint a rövid távú haszon mellett a lépés visszavonhatatlan károkat okoz, mivel a kormány az eladással lemond a legfontosabb birtokpolitikai eszközről, miközben az állami földpolitikának elsődlegesen a vidék népességmegtartó képességének javítását kellene szolgálnia. Sallai R. Benedek, a párt parlamenti képviselője lapunknak azt mondta: az eladott földek esetében az elidegenítési tilalom semmit nem ér, hiszen attól még a tényleges földhasználó bárki lehet – ha az állam bele akar szólni, hogy ki művelje a földet, akkor fent kell tartani az állami tulajdont.

Ha pedig a kormány valóban a kis gazdaságokat kívánná erősíteni, akkor először is azt kellene előírni, hogy az 50 hektárnál nagyobb birtokkal rendelkezők nem licitálhatnak és nem is pályázhatnak, ilyen kitétel azonban nem szerepel a tervekben. Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért agrárpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az új feltételrendszer is tele van kiskapukkal és kibúvókkal, például a helyben lakással kapcsolatban.

Az állami tulajdonban lévő föld olyan stratégiai tulajdon, amit egyáltalán nem kellene magánkézbe adni – különösen nem azoknak, akik eleve visszaélésekkel, politikai hátszéllel kerültek földbérlőként előnyös helyzetbe.

Cikk: http://nol.hu/belfold/bevasarolhatnak-a-foldes-urak-1558077

Kapcsolódó cikkek:

  • Az állami földek maradjanak az állam birtokában
    Beszélgetés az állami földek privatizációs tervéről Sallai R. Benedekkel, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőjével, a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnökével.
  • Para-Kovács: Az egész látóhatár
    Év végéig lenyúlják maguknak az összes földet is. Onnantól Fideszre nem is lesz szükség. Amikor a földművelésügyi és megtekintési miniszter arról beszél, hogy a kormány helyzetbe szeretné hozni a kisebb, de életképes gazdaságokat, akkor nagyjából sejteni lehet, hogy az eddigiekhez képest is jelentős tolvajlás kezdődik hamarosan, 400 ezer hektár állami földterület, ha Fazekas Sándor nem olvasta félre a cetlit, amit Orbán Viktor a kezébe nyomott a nyilatkozat előtt.
  • Sallai Róbert Benedek: Pár újabb részlet a földrablásból (Facebook)
    ... Gazemberek, tolvajok vagytok és a magyar társadalom meg meg is érdemli a sorsát, ha hagyja, hogy ezt a pofátlan lenyúlást megcsináljátok senkiházi banda!

Szél Bernadett - 2015.08.28. - Arra sem venne mérget, hogy a Fidesz frakcióban mindenki megszavazná az állami földek eladását, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szél Bernadett. Az LMP társelnöke szerint ezért sem akarják az ügyet a parlament elé vinni, megoldanák kormányhatározattal. Szél Bernadett szerint a fő probléma, hogy most kijátszák a földet, és utána egy esetleges következő kormány keze nagyon meg lesz kötve egy más fajta agrárpolitika megvalósításában. A kormány menekültpolitikájáról szólva a politikus azt mondta, semmi értelmeset nem tettek eddig, a pénzt, amiből kerítést építenek költhették volna megfelelő befogadó állomások létesítésére is. A jelenlegi helyzet csak az embercsempészek malmára hajtja a vizet, ezt mutatja az Ausztriában történt tragédia is, tette hozzá, amelyben 71 ember vesztette életét. Az áldozatok között gyerekek is voltak. A nyomok alapján a menekültek megpróbáltak kijutni a hűtőkocsiból, a helyszínelők horpadásokat, repedéseket, kaparásnyomokat találtak a rakodótér belső oldalain. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150828-szel

Így tiltakoztak az állami földek privatizálása ellen - 2015.08.28. - Lemondott a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. A Népszava úgy tudja: Szilágyi Gábor távozása összefüggésben lehet a földpályázatok körül korábban kialakult botrányokkal. Közben: szakmai szervezetek az állami földek privatizálása miatt tiltakoznak. Úgy látják: a kormányhatározat nem a gazdákat hozná helyzetbe, hanem a Fidesz-közeli nagybirtokosokat. A javaslatot az ellenzék sem támogatja. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150828-igy-tiltakoztak-az-allami-foldek-privatizalasa-ellen
Betöltés...

video: Aki a legtöbbet adja, azé lehet az állami föld - 2015.08.27. - A kormány megfontolja a MAGOSZ és az Agrárkamara javaslatát, hogy eladja a korábban bérbe adott állami földek egy részét. A PM attól tart, hogy a kormány azok kezére játssza ki a földeket, akik korábban nyertek a sokat vitatott pályázatokon. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/aki-a-legtobbet-adja-aze-lehet-az-allami-fold


Földügy - Közzététel: 2015. aug. 24. - Az ATV Start vendége Gőgös Zoltán elnökhelyettes, MSZP.

Sallai R. Benedek - 2015.08.19. - Az állami földprivatizáció egy felháborító és elfogadhatatlan ötlet, különösen attól a kormánytól, amely korábban azt ígérte, hogy növelni fogja az állami földek számát, most meg egy kivételezett körnek átjátssza az állami földek nagy részét - ezt Sallai R. Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az LMP országgyűlési képviselője szerint a saját haveroknak adják át a földet 20 éves hosszú távú bérletre, a piaci ár töredékéért. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20150819-sallai-r-benedek

Betöltés...

video: Lázár: megfontolják a földek eladását - 2015.08.19. - A kormány megfontolja a MAGOSZ és az Agrárkamara javaslatát, hogy eladja a korábban bérbe adott állami földek egy részét. A PM attól tart, hogy a kormány azok kezére játssza ki a földeket, akik korábban nyertek a sokat vitatott pályázatokon. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/lazar-megfontoljak-a-foldek-eladasat